A hónap tervezője a WAMP-on májusban az Inventino

A hónap tervezője a WAMP-on májusban az Inventino, amelynek alapítója, nevéhez híven, újabb és újabb megoldásokkal, anyagokkal hoz létre nőies és könnyed, ugyanakkor elegáns ékszerkollekciókat. A bőrrel, madártollakkal és kristályokkal egyaránt dolgozó márkával bármilyen korosztálynak érdemes megismerkednie, sőt a tervező az előttünk álló esküvői szezonra is készített néhány újdonságot

 

Hogyan kezdtél el ékszerekkel foglalkozni?

Pszichológia szakra jártam, az utolsó évre elfáradtam, szükségem volt egy másfajta töltődésre. Tulajdonképpen annyi történt csupán, hogy hagytam kibontakozni azt a mindig utat törő kreativitást, ami már pici korom óta jelen volt az életemben. Eleinte pusztán saját szórakoztatásomra, magamnak, a családnak készítettem ékszereket, de egyre több pozitív visszajelzést kaptam, és lépésről lépésre kezdtem bele az Inventino felépítésébe. Nagyon nagy megerősítést adott, mikor egy nagy levegőt véve jelentkeztem  WAMP-ra és másnap értesítettek, hogy csatlakozhatok a tervezői csapathoz.

 

Hogyan sajátítottad el a szakma alapjait. Van designer, ötvös végzettséged?

Visszatekintve azt mondom, mertem nagyot álmodni, és úgy érzem, biztosítva volt az utam, mindig minden kérdésemre megkaptam a választ, eljutottam a megfelelő szakemberekhez. Ők segítettek azoknak a részleteknek a kidolgozásában, amikhez ötvösmunka szükséges vagy máskor abban, ha egy forma csak lézervágással volt kialakítható. Hálás vagyok a márkát körülvevő csapatnak, akik értékelték az érdeklődésemet, jószívvel tanítottak az elmúlt négy év során, és bízom benne, hogy ez az álom ugyanígy folytatódik majd a jövőben is.

 

A kortárs ékszer nagyon széles palettát fed le, te hogyan definiálnád az Inventino ékszereket?

Kollekcióról kollekcióra visszaköszönnek bizonyos stílusjegyek, amelyek organikus formákkal, lágy vonalakkal és finom színpárosításokkal romantikus hangulatot és finom nőiességet közvetítenek. Ugyanakkor az Inventino ékszerek kifejezetten hangsúlyos, látványos darabok, amiket tudni kell viselni.

 

Ha néhány szóval kellene jellemezned a márkát, melyek lennének ezek?

Kifinomult, nőies, extravagáns, elegáns, játékos.

 

Eleinte jellemzően bőrrel dolgoztál. Az utolsó két kollekcióban más anyagok felé mozdultál el. Mi ennek az oka?

Igen, számomra minden alapanyag csupán egy lehetőség. Úgy választok matériát, azzal kezdek el dolgozni, ami a bennem megjelenő képhez a legjobban illeszthető, szeretem ezt a kérdést rugalmasan kezelni. A bőr volt az első alapanyag, amihez nyúltam, annak rengeteg pozitív tulajdonsága miatt. Az ékszereim mérete és karaktere nem teszi lehetővé, hogy fémből készüljenek, egyszerűen nem lenne kényelmes a viseletük. A bőrnek köszönhetően az ékszerek egytől-egyig pillekönnyűek, és sok olyan visszajelzést kapok, hogy a viselőjük szinte elfeledkezik arról, hogy reggel fülbevalót tett a fülébe. Az utolsó két kollekcióban más irányba indultam el, de egészen biztos, hogy a jövőben is fogok még bőrt használni.

Az őszi szezonban  a Birdy kollekcióhoz egzotikus madártollakat használtam, amelyeknek a gyönyörű természetes színvilága, mintázata ragadott magával. Ezeknél nem éreztem szükségét, hogy más anyaggal társítsam, a tollak egyedi karakterét szerettem volna meghagyni.

A tavaszi/nyári kollekció alapanyaga is eltér a korábbiaktól: most különböző csiszolású japán üveggyöngyöket, Swarovksi kristályokat kombináltam változatos formájú, textúrájú növényrészletekkel.

 

A legújabb kollekciód a The Bloom nevet kapta. Mi insipirált? Mesélj erről.

Az aktuális The Bloom sorozatot egy újra és újra visszatérő kép inspirálta, amit mindig magam előtt láttam, mikor behunytam a szememet. Ez a kép egy arany fényben pompázó terebélyes fát ábrázolt, amelynek az ágai roskadoztak a fürtökben leomló virágoktól, gyümölcsöktől. A The Bloom a fák tavaszi megújulását jeleníti meg, a rügyező hajtásokat, a bimbózó virágkezdeményeket és a virágokkal teli faágakat.  A visszafogottabb vonalvezetésű darabok a hétköznapok elegáns kiegészítői lehetnek, míg a gazdagon díszített fülbevalók és nyakláncok a felejthetetlen alkalmak, akár a „nagy nap” különleges kísérőivé válhatnak.

 

A menyasszonyokra is gondolsz. Milyen ékszereket készítettél nekik?

Úgy tapasztalom, ma már a menyasszonyok is vágynak a különleges kiegészítőkre, és már nem kizárólag fehér ruhát hordanak, hanem púderes árnyalatú ruhaválasztással is  szakítanak a klasszikus hagyományokkal. Nekik ajánlom a The Bloom kollekció látványos modelljeit, amelyek könnyedén beilleszthetők az aktuális pasztelles árnyalatokkal hódító, romantikus világot hozó esküvői trendekbe. A márkára jellemző személyesség itt is megjelenik, hiszen bármelyik formát  szívesen igazítom az adott ruha színvilágához, hangulatához.

 

Készülsz valamilyen különlegességgel a WAMP-ra?

Erre az alkalomra új árnyalatokkal egészül ki a The Bloom ékszerek palettája, a vakító hófehér virágfejek arannyal, khakivel, babakékkel és mentával, a babarózsaszín szirmok mályvával, gyöngyházzal és ezüsttel lesznek kaphatók..

Az előző nyár nagy kedvencét, a Floral kollekciót pedig – a vásárlói visszajelzéseket figyelembe véve –kibővítettem egy új statement nyaklánccal, amely gyönyörű kiegészítője lehet akár egy hétköznapi szettnek is. A színpalettát hideg és meleg tónusokból állítottam össze, így a vásárlóim egyszerűbben választhatnak a saját évszaktípusuknak megfelelően.

 

 

Partnereink