A hónap tervezője 2016. májusban az Urban Sidewalker

Az Urban Sidewalker aprólékosan kidolgozott grafikái egyre népszerűbbek az ide látogató turisták, s a Budapestet szerető városlakók körében egyránt. Az izgalmas színekkel csábító poszterekről, képeslapokról sugárzik a város szeretete, így nem csoda, hogy sokakat azonnal rabul ejtenek a részletgazdag, minden titkukat csupán sokadik átbogarászásra felfedő, személyes kötődésekről is mesélő gyönyörűen nyomtatott darabok. Az alapítók, Egri Balázs és Révay Máté a város iránti rajongásukat szerették volna megjeleníteni a képeiken, ugyanakkor nem tartják magukat „szuvenírgyártóknak”. Véleményük szerintük a poszter egy budapesti iroda falán egy igényes kép, egy helyi fiatal szobájában egy klassz poszter, s lógjon bárhol is, a városhoz való kötődés stílusos megjelenítése lesz.

 

Hogyan kezdődött az Urban Sidewalker sztori?

Egy budai kocsmában merült fel a téma egy fröccs melletti beszélgetés során, amikor arról elmélkedtünk, hogy mennyire sok igénytelen ajándéktárgy kapható Budapesten. Azonnal felmerült a kérdés, hogy vajon tudnánk-e jobbat, majd Balázs, aki már korábban is sokat rajzolt, készített egy a belvárost bemutató grafikát. Ez közel egy évig készült szabadidőben, munka mellett, és az eredmény mindannyiunknak nagyon tetszett. Később jött az ötlet, hogy talán másoknak is tetszene. A fröccsök és a félkész rajz mellett bölcsészek módjára próbáltuk meggyőzni egymást, hogy lehetne erre egy vállalkozást építeni. Amikor 2014. nyarán elkészültek az első poszterek, még nevünk sem volt, és minket lepett meg legjobban, hogy már az első vásári megjelenésnél milyen pozitív volt a térképek fogadtatása. Utána nagyon hamar a WAMP-on találtuk magunkat, 2015-ben pedig már a Vörösmarty téren a Tavaszi és a Karácsonyi vásáron is bemutatkozhattunk. Az idei évben egyértelmű célunk, hogy Budapesten kívül más városokban is megjelenjünk. 


 

Rendkívül részletgazdagok a rajzok, hihetetlen munka lehet minden apró részletet megrajzolni, de legalább ilyen időigényes aprólékosan felfedezni a várost is. Mennyi ideig tartott a kutatómunka, és hogyan zajlottak az előkészületek?

Az egész természetesen gondos tervezéssel kezdődött, amikor Balázs kitalálta a kép elrendezését. Fontos volt, hogy egy olyan átfogó kép készüljön Budapestről, ami lehetőleg minél több fontos részét megmutatja a városnak, de nem törekszik a valóság tökéletes leképezésére, inkább a város lényét bemutató alkotás. Ennek eredménye a kép egyik fő jellemzője, a valósnál jobban meggörbített Duna vonala is, ami lehetővé tette, hogy - Balázs személyes érintettsége miatt - Óbuda egy kis részlete is rákerüljön a képre. Mivel a város óriási, ezért le kellett szűkíteni a területet is. Sajnos sok szép városrész teljesen lemaradt, és még így is csak az ábrázolt területen álló épületek egy része kerülhetett fel a térképre. A koncepciónak fontos eleme volt az is, hogy a város központja, ahol sok meghatározó tér van és épület áll, a környező városrészekhez képest egy picit felnagyítva szerepeljen. Hiába ismerjük jól a várost, a rajzolás során nagy segítség volt, hogy az épületekről az interneten találhatóak fényképek. Enélkül valószínűleg háromszorosára nőtt volna az így is hosszú elkészülési idő. Ami pedig az egyes épületeket illeti, „tömörítésre” ebben az esetben is szükség volt. Az emeletek és ablakok számának redukálásával, a díszítések stilizálásával olyan rajzok születtek, amelyeken felismerhető egy-egy jellegzetes épület, de mégsem az eredeti pontos mása.

 

A plakátok egy nagyon személyes képet festenek Budapestről. Van kedvenc képrészletetek, városrészetek?

A poszteren a vízivárosi rész került először papírra, ehhez mindannyian kötődünk. Balázs óbudai lokálpatrióta, így az óbudai részlet is elengedhetetlen volt. Az állatkert szintén az egyik kedvencünk. A képeslapjaink közül különösen szeretjük a két indusztriális témájú óbudai grafikát, a Gázgyár és a Harisnyagyár épületét. A poszter és a képeslapok közös jellemzője, hogy a miniatűr emberek sokszor az ábrázolt helyhez köthető valós személyek, a barátaink vagy épp mi magunk. De arra is többször volt már példa, hogy valaki utólag „stoppolta le” az egyik figurát magának - azóta pedig mi is így tartjuk számon.

 

Nemrég jelent meg a Bécset ábrázoló plakát. Milyen egyéb városok „feltérképezése" szerepel a terveitek között?

Ez egy jó kérdés! Minden héten kapunk ötleteket új rajzokhoz, de a térképek elkészítése nagyon időigényes folyamat, illetve sok más ötlet is van a tarsolyunkban, és nem csak posztereket szeretnénk készíteni. A városok közül Szentendre nemsokára látható lesz, de kisebb grafikák, képeslapok is fognak készülni még idén. Jelenleg egy izgalmas stílusú Budapest poszteren is dolgozunk. Már megjelentek a városi témájú csomagolópapírjaink, és egy szuper letterpress söralátétkészletet is készítettünk kifejezetten az igényes vásárlók részére. 



 

Mennyi idő alatt készül el egy grafika, és hogy lesz belőle plakát?
Minden rajz tervezéssel és vázlatokkal kezdődik, amit gondos kézi rajzolás követ. Egy nagyméretű poszter nagyon lassan, hónapokon keresztül készül, a városrészeket bemutató képeslapok megalkotása ennél arányosan kevesebb időt vesz igénybe. Ezután veszi kezdetét az utómunka, amely során a kész rajzból termék lesz. A próbanyomatokból általában jó pár kör lemegy, mire eljutunk a boltokban látható verziókhoz.


 

Mit gondoltok a Budapest tematikájú szuvenírekről?
Hiszünk benne, hogy van igény a minőségi szuvenírekre. Az utóbbi időben egyre több jó ajándéktárgy lett elérhető, ami egy fontos és előremutató változás. Bízunk benne, hogy előbb-utóbb az igényes termékek lesznek többségben, de legalábbis nem kell majd „vadászni” őket.

 

Partnereink