A hónap designere 2015. márciusban az eVe by Eva Remenyi

Vibráló és összetett személyiség, akit szinte éjjel-nappal hajt az alkotás öröme. Az ékszerkészítés számára hobbiként indult, ám ma is kedvtelésként éli meg az alkotást, s annyi ötlet gomolyog a fejében, hogy képtelenség mindet megvalósítani. Saját márkanéven 2012 tavaszán mutatkozott be, azóta évente két kollekciót tervez. Egy ideje exkluzív sorozatot is készít egy divattervező darabjaihoz, sőt az egyedi megrendeléseket szakmai kihívásként éli meg. Számára az ékszer egyenrangú társa a ruhának, s szereti, ha olykor a kiegészítőhöz választunk öltözéket és nem fordítva. Látványos, markáns darabjai határozott és dinamikus nőkhöz szólnak leginkább, amelyek hol feszesen minimalisták, hol burjánzóan naturalisztikusak. Ékszerei ezüstből, aranyozott rézből, sőt legújabban rózsaranyozva is készülnek, egyszerű formákból építkeznek jellemző azok következetes ismétlése, rétegzése, halmozása. Vadonatúj kollekciója a napokban készült el, amellyel első ízben a márciusi WAMP-on találkozhat a nagyközönség.

 

Jelenleg min dolgozol?

Nemrég fejeztem be 2015-ös tavaszi/nyári kollekciómat, úgyhogy most elsősorban azon munkálkodom, hogy minden forgalmazó üzletbe le tudjak gyártani néhány további darabot. A jelenlegi dolgaim igen nagy részét a Logodi utcai új showroomba való költözködés/berendezkedés teszi ki, ami egyben a műhelyem is lesz.

 

Kik a példaképeid?

Elsőszámú példaképeim a szüleim, akik mindketten vállalkozóként dolgoznak, és megmutatták nekem, hogy kemény munkával  előrébb lehet jutni, illetve azt, hogy a munkánk szeretete mennyire fontos az életben. Ha az ember olyasvalamit csinál, ami számára értelmes és örömteli, sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élhet. Nagyon hálás vagyok nekik, és a sok támogatásért is, amit tőlük kaptam.

 

Milyen sikereket értél el eddig? Mire vagy a legbüszkébb?

Itt elég sok minden eszembe jut. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy volt elég bátorságom hátat fordítani egy viszonylag biztos pályának, és belevágni az álmaim megvalósításába. Így az álomból mára hivatás, és két éve főállású tevékenység vált. Büszke vagyok, hogy 2013. októberében felkért Oláh Zsigmond (Zigi Brand), hogy készítsek ékszereket a soron következő kollekciójához. Azóta már a második is elkészült, amit nagy örömünkre volt lehetőségünk bemutatni a tavalyi Marie Claire Fashion Days-en. Aminek jelen pillanatban a leginkább örülök, az az hogy sikerült megvalósítanom azt a régóta dédelgetett tervet, hogy nyithassak egy saját showroomot Budapesten, ahol színvonalas környezetben fogadhatom a vendégeimet.

 

Mi inspirál?

A környezetem általában úgy gondolja, hogy az inspiráció valahonnan kívülről érkezik, holott én nem így vagyok vele. Nem mondom, hogy olykor nincsenek dolgok, amik inspirálnak (pl.egy érdekes épület vagy a természet), de összességében azt mondhatom az ihlet inkább valamiféle belső forrásból jön, néha kisebb néha nagyobb mértékben. Nekem például telihold környékén valahogy mindig sokkal több ötletem van. Ha mégis inspirál valami, akkor az inkább hangulatokhoz, élethelyzetekhez, életérzésekhez köthető.

 

Hogyan jellemeznéd magad tervezőként?

Az a típusú tervező vagyok, akiben ott munkál valamiféle állandó nyughatatlanság, ami egyrészt az alkotásra, másrészt új tervek és célkitűzések megvalósítására sarkall. Szerencsésnek érzem magam, mert nagyon sok ötletem van, úgy érzem szinte lehetetlen az összeset megvalósítani. Ráadásul nem csak ékszerkészítésben gondolkozom, nagyon vonz az ezüstművesség, a kőfaragás, ami egyelőre időhiány miatt csak álom. Tavaly kísérleti jelleggel elkezdtem kisebb lakberendezési tárgyakat készíteni, amit terveim szerint folytatni szeretnék. Az állandó nyughatatlanság és pörgés miatt aztán olykor kipukkadok és elutazom pár napra. Van egy kis erdőszéli, vadászházunk, ami számomra nagyon sokat jelent, ott aztán megszűnik minden és igazán fel lehet töltődni.

 

Kiknek készülnek a tárgyaid?

Ékszereim egy igényes, bátrabb nőtípusnak szólnak, azoknak, akik nem elégszenek meg a középszerűséggel, ki mernek törni a megszokott keretek közül, és belső energiáikat, célratörő személyiségüket megjelenésük révén is szeretnék megmutatni. Az ékszerek egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy nagyon jól igazíthatók különböző viseletekhez és stílusokhoz.

 

Ha kifognád az aranyhalat, milyen munkát kérnél tőle?

Nem is feltétlen munkát, hanem inkább plusz kezeket, amivel elvégezhetem őket. Bevallom elég sok munkám van, ha épp nincs, akkor gyorsan kitalálok magamnak újabb feladatokat. A legnagyobb örömöt mindig az új kollekciók megálmodása és kivitelezésre jelenti számomra, ha lehetne kívánni, akkor csak ezt csinálnám.

 

Hogyan látod a márkád 5 év múlva?

Öt év múlva egy, a mainál még kiforrottabb márkának látom az eVe by Eva Remenyi-t, amely hazai és nemzetközi színtéren is ismert és elimsert. Öt év múlva, de inkább előbb egy jól bevált szakmai csapatot látok magam körül, amelynek a felépítése már elkezdődött, de a bővítés főként a műhelyfolyamatok terén még jócskán szükséges. Azt gondolom, jó csapat nélkül nem lehet fejlődni. Ha a jövőbe nézek, úgy látom, a nemesfémekkel való munka a maitól eltérő, új stílusú ékszereket hív majd életre. Terveim szerint az ékszerek mellett egy lakberendezési vonalat is sikerül beindítanom, amely a hazai dizájner üzletek fontos szereplője lesz.

www.evebyevaremenyi.com