AZ ÖKO-PANNON ÉS A WAMP KÖZÖS PÁLYÁZATA

Az Öko-Pannon Nonprofit Kft. és a WAMP közös pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy az újrahasznosított üveg minél több design-tárgyban jelenjen meg, és ezen keresztül az újrahasznosítás eszméje eljusson az emberekhez.

Ma Magyarországon az üveg 30% százaléka kerül vissza a körforgásba, az Ökopannon kampánya arra irányul, hogy ez 2012-re elérje az uniós előírásoknak megfelelő 60%-ot.

 

1. A pályázat témája:

A pályázat témája az újrahasznosítás – a szó szerintitől a legelvontabb értelmezésig. Fogalmazd meg és,,öntsd” előbb tervekbe, majd üvegbe, hogy ez a fogalom számodra mit jelent! Az eredmény olyan tárgy legyen, amely magában hordozza az újrahasznosítás gondolatát!
A pályaművek tárgyára vonatkozólag műfaji és méretbeli korlátozás nincs. Anyagát tekintve minimum 70%-ban újrahasznosított üveget kell tartalmaznia, amelyet igény esetén az Öko-Pannon bocsát a második fordulóba bejutott pályázók számára.


2. Miből lesz a cserebogár?

A pályázat kétfordulós:
a) Az első körben a 2009. november 15-ig benyújtott látványtervekből a zsűri kiválasztja a legizgalmasabbnak ígérkező 12 pályaművet, és felkéri a kiválasztott pályázókat, hogy készítsék el tervezett műalkotásaikat. A zsűrizés során kiválasztott pályaművek benyújtóinak a kiértesítéstől számítva 4 hét áll rendelkezésre az alkotások végleges kivitelezésére és leadására.
A második fordulóba bejutott pályaművek megvalósításához a hulladék üvegcserepet az Öko-Pannon igény esetén biztosítja, amelyek átvételéről a pályázókat a válogatás után tájékoztatjuk.

b) A következő fordulóban már a kész alkotásokat értékeli a zsűri. A nyertes alkotásokat a WAMP-on  bemutatjuk, valamint kiosztásra kerül a WAMP különdíj is amit a WAMP az  általa legjobbnak ítélt pályázónak adja.

 

3. Díjazás:

• A legjobb 12 pályázónak nyilvános megjelenést biztosítunk.
• A pályázók között I., II., és III. díjat osztunk ki, amelyek a következők:
I. díj: 150.000 HUF
II. díj: 100.000 HUF
III. díj: 50.000 HUF

• WAMP különdíj: a WAMP ezen felül különdíjjal jutalmaz egy pályaművet. A pályázó 3 méter, tetszőleges mértékben és időben felhasználható standhelyet kap a WAMP-on.


4. A zsűri és az értékelési szempontok

• A pályamunkákat mindkét fordulóban egy 4 főből álló szakmai zsűri bírálja el. A zsűrizés 2009. november 16. és 23. között zajlik.
• A Pályázat első fordulójában az értékelés fő szempontjai a pályamű ötletessége, az újrahasznosítás eszméjének megjelenése, a tárgy formai értékei, a újrahasznosított üveg anyagban való ötletes, újszerű, kreatív jelenléte.
• A második fordulóban a kivitelezés minőségét, a felhasznált anyagok kiválasztásának ötletességét, újszerűségét, illetve a látványtervhez leginkább hű feldolgozást díjazza a zsűri.

A zsűri döntése végleges, a döntéssel szemben jogorvoslatnak helye nincs. A jogorvoslati út kizárása elsősorban azon alapul, hogy a zsűri döntése – a pályázat jellegéből fakadóan – jelentős részben szükségszerűen szubjektív megítélésen alapul.


5. Határidők

• Pályázati tervek benyújtásának határideje: 2009. november 15. 24.00 óra
• Első zsűrizés: 2009. november 16-23.
• A legjobb 12 pályázó nevének kihirdetése: 2009. november 23.
• Alkotások beadási határideje: 2010. január 15. 12.00 óra
• Második zsűrizés: 2010. január 17.
• A pályázati munkák bemutatása és eredményhirdetés: 2010. január 17.


6. Pályamunkák beadásának feltételei

A pályázaton az Európai Unió területén élő nagykorú (Amennyiben a pályázó kiskorú, úgy nevében törvényes képviselője járhat el.) természetes személy és bármely jogi személy (10 fő alatti mikrovállalkozásig) részt vehet.

A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhat.
E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelenné válik, és a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha ez a díjátadást követően válik ismertté, akkor a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni. A pályázó a pályázati lapján írásban köteles a pályamunkájáról kijelenteni, hogy az saját szerzői műve, továbbá felelősséget vállalni azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői jogát. Egy pályázó több pályamunkával is nevezhet (egy pályázó akár több díjat is nyerhet).
Az érvényes pályázat feltétele a pályázati lap hiánytalan kitöltése.

A pályázatra történő nevezés ingyenes, a Pályázó nem kötelezhető semmiféle díj fizetésére Szervezők, vagy harmadik személyek részére.

Az érvényes pályázat feltétele, hogy a pályázati anyag (látványterv és jelentkezési lap, illetve kész alkotás) a fenti határidőben beérkezzen. A határidőn túl beküldött, vagy a 7. pont A. alpontjában előírt formai követelményeknek meg nem felelő pályaművek kizárásra kerülnek, a pályázaton nem vehetnek részt.

Szervezők továbbá a nyeremények átadásáig kizárhatják a pályázatból azt a Pályázót, akinek a jelentkezési lapon feltüntetett személyes adatai nem valósak, vagy tévesek. A Pályázó valótlan, vagy téves adatszolgáltatásából eredően a Szervezőket felelősség nem terheli.

 

7. A pályázat benyújtásának módja

A pályázati anyagnak, melyet e-mail útján a palyazat@wamp.hu e-mail címre, illetve postán kell a WAMP 1015 Budapest Batthyány u 51. 1/b. címre eljuttatni, a következő elemeket kell tartalmaznia:


A. Pályamű:

Több nézetű látványterv: szabadkézi rajz, vektoros rajz stb…
Technikai paraméterek:
• Elektronikus beküldés esetén: maximum 5 Mb terjedelem
• Nyomtatott/rajzolt, stb. forma esetén: a terv A3-as méretű legyen vagy A3-as méretű kartonra legyen felkasírozva.

A legjobb 12 alkotást a pályázók az Öko-Pannon által biztosított üvegcserepekből, illetve egyéb anyagok bevonása esetén, saját költségükön kivitelezik, illetve küldik meg a pályázatot lebonyolító WAMP 1015 Budapest Batthyány u. 51. 1/b. címére.


B. Műleírás

A pályamű rövid leírása, a tervező inspirációja, koncepció, maximum 1000 karakter terjedelemben.


C.   Jelentkezési lap

A jelentkezési lapon a pályázó köteles megadni a szükséges adatait: név, születési hely és dátum, állampolgárság, lakcím, e-mail cím, telefonszám, és egy jeligét.
• Jelige: A Jelentkezési lapon a pályázat benyújtásakor kérjük a pályázat jeligéjét megjelölni. Minden pályaműhöz külön jeligét kell megadni. A feltüntetett jeligének meg kell egyeznie a mű címével, valamint az elküldött jpg file nevével.

A jelentkezési lapot e-mailen, postai úton kell benyújtani WAMP-hoz.
A pályázat benyújtásakor (e-mailen) kérjük a pályázat jeligéjét megjelölni.
A WAMP a hozzá benyújtott, megvalósításra nem került pályaműveket és azok kiegészítő anyagait, a zsűri döntésének nyilvánosságra hozatalától számított egy hónapig tárolja, ezután megsemmisíti, vagy a pályázók külön kérésére 15 (tizenöt) napon belül postai úton visszaküldi, illetve lehetőség van azok személyes átvételére is előre egyeztetett időpontban a WAMP fenti címén.

A pályázók a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadják a pályázati feltételeket, valamint hozzájárulnak, hogy a 9. pontban rögzítettek szerinti módon és körben Szervezők pályaműveiket felhasználják.

 

8. Pályázat eredményének közzététele

A pályázat első körös eredményéről a második fordulóba bejutott pályázókat e-mailben értesítjük. A versenyben nem díjazott pályaművek készítői külön értesítést nem kapnak.

 

9. Szerzői és felhasználói jogok:

A pályázat benyújtói megőrzik a pályamunkához fűződő, át nem ruházható szerzői jogaikat.
A Szervezők a pályázat és a későbbi pályázatok népszerűsítésével kapcsolatban jogosultak a látványtervek felhasználására a pályázó nevének feltüntetése mellett.
A pályázat benyújtója hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a látványtervről készült reprodukciót könyv alakban, illetve elektronikus formában sokszorosítsa, valamint megjelentesse, és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad azzal a feltétellel, hogy a kiíró, a pályázó nevét minden megjelenés esetén feltünteti.
A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a kész alkotás a Szervezők által sorozatgyártásra kerüljön azzal, hogy ezen felhasználás konkrét feltételeinek megállapítása kérdésében a Szervezők és a pályázó kölcsönösen egyeznek meg. A Szervezők 1 évig fenntartják a jogot a kollekció utaztatására, további kiállításokon való bemutatására.


10. Adatvédelem, adatkezelés:

Pályázó a jelen pályázati kiírás elfogadásával önkéntesen hozzájárul ahhoz, hogy a jelentkezési lapon rögzített személyes adatait a személyes adatok védelméről és közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően az alábbi célokra a Szervezők felhasználják, arra tekintettel kezeljék. A felhatalmazás kiterjed
- a Pályázó kérdéseire adott válaszok megküldésére, e-mailen és egyéb módon történő kapcsolattartásra, a pályázaton helyezést elért látványtervek esetében a Pályázó értesítésére, kapcsolatfelvételre, a díjátadó rendezvényre történő meghívásra, illetve – a rendezvényen történő átadás hiányában – a nyeremény postai megküldésére.
Adatvédelmi szempontból a pályázat kiírója adatkezelőnek, a pályázat kiírójának közreműködője adatfeldolgozónak minősül.
A Pályázók személyes adatait és látványterveit – a díjátadó rendezvényen történő bemutatáson túlmenően – a Szervezők zártan kezelik, azok nem nyilvánosak, a személyes adatok nem használhatóak fel kereskedelmi, különösen direkt marketing célra és nem tehetők hozzáférhetővé harmadik személy részére.
Pályázó jogosult a Szervezőktől a kezelt adataira vonatkozóan levél (WAMP 1015 Budapest Batthyány u. 51. 1/b. postai címre történő megküldéssel), vagy e-mail (wamp@wamp.hu) útján tájékoztatást kérni, melyre a Szervezők 30 napon belül írásban adnak választ, Pályázó jogosult továbbá írásban adatai helyesbítését, törlését kérni. Pályázó tiltakozhat személyes adatai jogellenes kezelése ellen és jogosult az Adatvédelmi Biztoshoz bejelentéssel élni, vagy igényét egyéb jogi úton érvényesíteni.

 

7. Egyéb rendelkezések

Arra az esetre, ha a pályázatból eredően a felek között esetlegesen létrejövő jogvita békés úton nem rendezhető, a felek – értékhatártól függően és jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – kikötik a Pesti Központi Kerület Bíróság, illetőleg (hatáskörtől függően) a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét.

 

Budapest, 2009. október 13.

További információ:www.okopannon.hu/index

Partnereink